Rólunk

  IKSZT vezető: Radics Natália

2005-ben szereztem meg a Kaposvári Egyetem CSVM Pedagógiai Karán a művelődésszervezői diplomámat. Angol nyelvből alapfokú vizsgám van. 2000 – 2005 között a kaposvári Helyőrségi Klubban dolgoztam programszervezőként, majd 2005 – 2011-es években pedig az osztopáni Általános Iskolában voltam iskolatitkár, könyvtáros és néptánc oktató. 10 évig néptáncoltam a Kaposvár Táncegyüttesben, illetve több mint egy évig a kaposvári Roxínházban voltam táncos. 2006-ban megalapítottam az osztopáni Malomárok tánccsoportot, illetve 2007-től pedig az Osztopánért Kulturális Egyesület elnöke lettem. 2012 januárjától dolgozom itt a bodrogi IKSZT-ben, mint programszervező, könyvtáros és eMagyarországpont munkatárs. Osztopánban élek a családommal.

 

Elérhetőségeim:

bodrogikszt@hotmail.hu

30/ 516 – 0523

Skype: bodrog.ikszt

 

 

IKSZT munkatárs: Bajók Gábor

 2007-ben érettségiztem Kaposváron a Rippl - Rónai József Közlekedési Szakképző Iskolában Közlekedési szakon. Utam innen egy rövid időre, külföldre majd Budapestre vezetett. Egy év elteltével Kaposváron folytattam pályám egy biztonságtechnikai cégnél. 2010-ben kerültem újra haza és településőrként végeztem munkámat. A program megszűnése után először könyvtáros, majd 2011 végétől az újonnan megnyílt IKSZT dolgozója lettem. Időközben szert tettem egy Ifjúsági tanácsadó képesítésre és egy alap könyvtáros képzésen is részt vettem. Feladatköröm az óta sokat bővült és 2013 elejétől az önkormányzaton belül is külön feladatokat látok el. Segédkezem a programok lebonyolításában, a technikai eszközökkel kapcsolatos feladatok ellátásában. Sokat foglalkozom weblapszerkesztéssel, az IKSZT és a könyvtárunk honlapját is én készítettem el. Aktívan részt veszek a falu életében.  Szüleimmel Bodrogon élek.  

Elérhetőségeim:

bajokgabor@hotmail.hu

30/ 381 – 1563

                                            

A projekt története

™Az Európai Unió és a Magyarország Köztársaság Kormánya az Új Magyarország Vidékfejlesztési  Program keretében Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására 45.808.184 Ft nettó támogatásban részesült Bodrog Község Önkormányzata.
™Külső és belső felújításra, bővítésre, korszerűsítésre 33.516.000 Ft-ot,
™A szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésére 3.883.296 Ft-ot,
™Az első 3 évre a működésre nyújtott támogatás összege 6.5 millió Ft,
™A pályázathoz szükséges egyéb kiadások összege 1.530.000 Ft.
™Az önkormányzat önereje az áfa 9.251.000 Ft, amelyre hitelt vett fel.